2 fejezet - Tyler

„Karddal papolsz békét?”

2 fejezet

- Tudod Tyler, én nem tudlak megérteni! – mondta lihegve Jess, miközben fekete, enyhén hullámos hajába túrt, mely most vizesen tapadt a tarkójára, a sok futástól.
- Nem lep meg – forgattam meg a szemeimet, és tovább hajtottam magam a gépen.
- Bolond vagy! Jobbnál jobb csajok fordulnak meg az ágyadban… És te mindig, minden reggel elküldöd őket a francba… - horkantott fel.
- Jess! Hanyagoljuk a magánéletemet – ittam egy nagy kortyot az előre ki készített vízből.
- Van neked egyáltalán olyanod? – kérdezte, majd leszállt a futópadról, és lihegve elnyújtózkodott a padlón. Fekete pólója átizzadt, barna szemei kimerülten csillogtak, lábai pedig görcsösen, merevek voltak. Felült és finoman nyomkodni kezdte, fájó vádliját.
- Nah jó… Szia Jess – majd látványosan a fülembe csúsztattam az mp3- as lejátszómat, és tovább rohantam a futópadon.

Jess még mondott valamit de az erős hangzás a fülemben elnyomta legjobb haverom bosszantó hangját. Lüktetett a fejem a tegnap esti piálástól, és attól az átkozott kis kurvától, aki reggel ott hánykolódott az ágyamban…

- Tyler – integetett hevesen előttem.

Feladva a küzdelmet leállítottam a gépet, és kiszedtem a fülemből a fülhallgatót, és várakozóan haveromra néztem.

- Láttam ma bejönni egy ütős csajt a családjával… Úgy hogy stip-stop ő az én ágyamban kell fel holnap – mondta, majd egy törülközőt emelt ki a sporttáskájából és a nyaka köré tette.
- Ha lánynak legalább csak egy kis töredéknyi agya van, akkor messze elkerül téged! – jegyeztem meg, mire bosszúsan rám nézet.
- Ez fájt Tyler Roberts!- mutatta föl a középső ujját. Rávigyorogtam, miközben szedelőzködve kiindult az edzőteremből.
- Az igazság mindig fáj Jess! – mondtam, mire újfent felmutatta középső ujját.

Nem sokkal később én is elhagytam a termet. Fáradt voltam, mostanság teljesen lestrapálnak ezek a rendezvények, melyeken kötelező részt vennem, mit leendő szálloda tulajdonosnak. Végig sétáltam az újonnan festett folyosón, amely kék és fehér színekben pompázott.

- Mr. Roberts – üdvözölt a pincér, aki éppen vizet hozott tálcán, két idős úrnak, akik teniszezni indultak az épület túloldalán lévő pályához.
Biccentettem, majd kisétáltam az udvarra. Ragyogó napunk van! Csak nekem borús akkor a kedvem?

A szálloda és a melléképület között, amit mi csak „kismacskának” hívtunk két nagy medence terült el. Ahol még fiatal lányok nem igen fordultak meg. Csak idős nénik, bácsik, pár rohangáló unoka… A személyzeti bejárón becsusszantam az épület hátulján, és fel siettem a 204 –es szobába, ami már lassan 13 éve az én szobám.

10 éves voltam, amikor apám ott hagyta anyát. Anya éppen terhes volt Natalival, és az egész szálloda ügy a ő nyakába szakadt… Apa ugyanis lelépett egy anyánál x évvel, fiatalabb nővel, aki nem mellesleg az USA – ban valami másodrangú modell…

Sose bocsátom meg neki, hogy így itt hagyott minket és az egész vállalkozás anya nyakába szakadt. El kellett adni a régi házunkat, és be kellett költöznünk a Black Cat-be, mert különben szinte sose lettünk volna együtt anyával…

Ezen elgondolkodva nyitottam be a szobámba, ahol most is éppen Jess cuccai borítottak be mindent.

Jess King általános nyolcadik óta a legjobb haverom. Igazság szerint a zenélés hozott minket ennyire össze. Ő basszus gitározott, én pedig szólógitároztam és énekeltem. Amikor gimisek voltunk volt egy zenekarunk is… bár még most is meg van az együttes, de csak itt Black Cat-ben szoktunk fellépni, meg hát is, nevünk is kissé gagyi volt. Igazság szerint nehéz ütős nevet találni… AC/DC, Nirvana, Guns N Roses, Beatles…Scorpions…Kiss.

Igazság szerint pár 15 éves srác milyen klassz banda nevet hozhatna létre? Hát nekünk eszünkbe jutott a Lyukas Zoknitól, a Rossz Fiúkig minden elmebeteg ötlet… Jessnek azonban eszébe jutott egy olyan név, amit lehetetlen volt lekörözni, a „VészBanyák”!
Nos és valóban, nyolc éve ez a nevünk. Még ketten vannak a bandában Matt a dobos és Erik, aki szintén énekes, mint én.

Amint bezártam magam mögött az ajtót, egyből meg is bántam, hogy bejöttem. Natali feküdt az ágyamon. Hosszú szőke haja leért a derekáig és éppen azt a füzetet olvasgatta, amikben a dalszövegek voltak. Jess mögötte ült, és lelkesen magyarázta, hogy melyik szót adta ő hozzá a szöveghez. Például: az, meg, és, tehát, igyom-bigyom… estébé…

- King! Vedd le a kezed a húgomról – mondtam, miközben odébb rúgtam Jess levetett cipőit.
- Roberts! Azt hittem elfogadtad, hogy Nat és én – mondta tettet döbbenettel. Nat felnézett a füzetből, zöld szemeiben vidámság csillogott. Lecsúszott az ágyamról, és odafutott hozzám, vékony kezeivel átölelte a derekamat, és nevetve megjegyezte.
- Szia Tyler, úgy illatozol, mint egy büdös zokni!
- Most futottam 2 órát! – méltatlankodtam, és megborzoltam a haját.
- Tyler ne sértődj meg… De a gyerekek mindig az igazat mondják! – mondta hevesen bólogatva Jess.
- Tényleg King… Mióta is laksz a SZOBÁMBA? – tettem a csípőmre a kezemet…
- Már egy ideje – felelte tettet sértődöttséggel a hangjában.
- Héj – emelte fel Nat védekezően a kezét, és visszabújt hozzám – Nagy híreim vannak- fordult felém.
- És mi lenne az hercegnő? – kérdeztem mosolyogva.
- Anya meghívott valami énekesnőket, akik valami híres bár énekesek… De nem is ez a lényeg! Tudod mi a mai est témája? Nem mi? Jess fogadjunk te sem sejted? – nevetett haveromra.
- Akkor elárulod végre Nat? – vonta fel a szemöldökét Jess.
- A Moulin Rouge – mondta, majd csillogó tekintettel nézett rám.
- Oké… És ez miért nagy szám? – húztam fel a vállamat.
- Azért kedves Tyler – okoskodott King – mert ha itt a Moulin Rouge, akkor a bár hol van?
- Franciaországban? – értetlenkedtem.
- AJJJ – nyöszörgött Nat – Erőltesd meg az agyadat.
- Melyik kedves családtagodnak van az USA-ban egy szintén ilyen nevű bárja, akitől anyukád kérte az énekeseket?
- Apa… - villant meg dühösen a szemem. Nat arca egyből beborult – Mi az? – próbáltam mosolyot erőltetni az arcomra.
- Te nem is örülsz neki, hogy idejön… Ugye? – kérdezte csalódottan.

Megráztam a fejemet, és szörnyen éreztem magam, amint láttam, ahogy Nat szeme megtelik könnyel, és dühösen kivágtat a szobából, és bevágja maga után az ajtót.

Jess felállt az ágyamról, és meveregedte a vállamat.

- Tudom, hogy nem kedveled az öregedet. De a húgod kedvéért, csak ma estére próbáld meg elviselni őt! – mondta ő, és felvette a földről az általam szétrugdosott cipőjét.
- Hova mész? – kérdeztem borúsan.
- Megkeresem a jó csajt – felelte egyszerűen, és bekötötte a cipőfűzőjét.
- Jó szórakozást – vágódtam el az ágyamon, és durcásan a távirányító után nyúltam.
- Neked is haver – köszönt el, majd becsukta maga után az ajtót.

A szintén kék-fehér színű szobámban lévő óriási rendetlenségen kívül, a szívemben is őrült káosz volt… Nat nem tehet arról, hogy apu elhagyott minket, sőt, szerintem máig sem fogta fel igazán, hogy akkor és ott megváltozott az én és anya élete… És az óta ez az egész világ egy nagy rakás pont, pont, pont… De anyának is lehetne több esze! Ide hívja azt az egyetlen egy személyt, aki mindennél jobban gyűlöl minket, aki tulajdon lányára sem kíváncsi… Fogadjunk, hogy anya az egyik újabb velem, egykorú hódolójával akar felvágni apa előtt, hogy bizonyítsa ő is, kell valakinek. Kegyetlen az élet, úgy érzem, az egészben én csak azért vagyok, hogy két versengő szülő között tegyek igazságot, valamit, hogy megpróbáljam nem hagyni, hogy a húgom depressziós legyen.

- Hm. Szép életcél – motyogtam, majd kerestem egy sport csatornát, és az éjjeliszekrény fiókjából, kivettem egy doboz cigit, meg egy öngyújtót. A számba a tettem cigaretta a végét, és meggyújtottam, nagy slukkot szívtam belőle, majd kifújtam a füstöt. Megfogadtam, hogy leszokom, ahogy azt is, hogy abbahagyom az egyéjszakás kalandokat, de az emberek már csak ilyen elcseszettek. Amitől azt remélik jobb lesz, az fogja a sírba tenni őket.

A pokolba vezető út is jóakarattal van kikövezve.

Jó hülyén néz ki, hogy 23 évesen azon nyavalygok, hogy apa elhagyott minket, mikor mindenem meg van. Van egy menő szállodám, gazdagok vagyunk, van egy együttesem, a legjobb haverommal bejártuk szinte az egész világot, a csajok imádnak, és ennek tetejébe még agyam is van.

De akkor is, ha csak ránézek Natali-ra eszembe, jut az összes olyan éjjszaka, amikor hulla fáradtan, vörösre sírt szemekkel jött haza anya, amikor a telefonon keresztül kiabált apámmal, miközben én ringattam a kezemben a kishúgomat… Míg idáig eljutottunk addig nem történtek velünk nagyszerű dolgok… Ez tövis marad, míg csak élek. Azért, hogy apám, elvette a gyermekkoromat azért nincs bocsánat!

Egy óra múlva csalódottan visszatért Jess is, és leheveredett a másik ágyra, együtt néztük tovább tévét.

- Tyler – szólalt meg halkan mellettem Jess.
- Mi van? – vontam fel a szemöldököm.
- Beszéltem Lina-val – remek szóval anyu…
- Mit akartál anyutól? – nyomtam el a cigi végét.
- Megtudni, mikor ér ide az öreged. Már félórája megjött… Menj ki hozzá – mondta Jess, majd felállt, és kinyomta a tévét.
- Jess, kapcsold vissza, vagy olyat teszek, amit rohadtul megbánsz! – sziszegtem.
- Ő az édesapád, a részed! És Natalinak fontos, hogy együtt legyen a család! – barna szemeiben semmi gúny vagy humor nem volt.
- Nat nem tudja, hogy mi a jó neki! – ültem fel és megmarkoltam a párnát, és teljes erőmből hozzávágtam Kinghez.
- Jesszus Tyler – mondta, majd visszanyomta a képembe a párnát – Imádod a húgodat, a kedvéért meg kell tenned! –mondta Jess, és a ruhás szekrényhez ballagott. Elővette belőle az öltönyét, amit mindig vacsorakor kellett viselni, hiszen a Black Cat-ben kötelező volt szépen kiöltözni a vacsorákhoz.

Félórával később felöltözve álltam meg a tükör előtt, és megkötöttem a királykék nyakkendőmet. Jess elégedetten mosolyogva veregette meg a vállamat, és valami olyasmit motyogott, hogy: - Én tudtam…

Morcosan és dühösen mentem ki a szobámból, és siettem le a földszintre, ahol az ebédlő is volt. A két fekete ajtólapon a kilincs, macska fej formában végződött. Rátettem a kezemet, a hideg fémre és benyitottam. Bent kellemes félhomály volt, vörös és rózsaszín színű fények világították meg vörös és rózsaszínű terítékkel megrakott asztalokat. Szemem végig siklott az asztalok között láttam, hogy a személyzet még diszítgeti a rögtönzött színpadot. A már megszokott színek köszöntek vissza, miközben a négy álló mikrofont erősítették fel a parkettára.

Anya éppen egy harminc éves sráccal ült a sarokban és összebújva beszélgettek. Anya tényleg csinos, és okos nő… De, hogy harminc éves sráccal nyomul, az már számomra volt kínos… Apunál valahogy elment, hogy a csaja tíz vagy akár 15 évvel fiatalabb, mint ő… De anyunál? Vu…

Jess nem sokkal utánam jött be, és kézen fogva vezette Natalit. Nat még mindig dühös volt rám a jelek szerint. Rózsaszín és fekete kockás kis egybe részes ruha volt rajta, és nagyon kicsípte magát apunak.

Nem csoda, hogy tetszeni akart neki, az apukája iránt rajongás elhatalmasodott rajta, akárhányszor csak megjelent apa az életünkben, mint egy vendég…

Oda sétáltam a kishúgom mellé, és gálánsan meghajoltam előtte.

- Hölgyem? – kérdeztem, és mosolyt erőltettem a képemre.
- Jess, kérlek, megmondanád neki, hogy nem beszélek vele? – kérdezte Nat, és Kingre nézett, ragyogó zöld szemével.
- Igen is… - húzta ki magát – Roberts! A hölgy…
- Hallottam – intettem le ügybuzgó barátomat – Nat, légy szíves bocsáss meg nekem…- könyörögtem neki, és finoman megpusziltam az arcát.

Összpontosító tekintettel mérlegelt engem, majd halkan megjegyezte.

- Nah jó – elmosolyodott, két kis apró gödröcske jelent meg az arca szélén – Apa? – kérdezte tőlem, és körbe jártatta a termen a szemét, és még én is kivettem belőle, hogy mennyire türtőzteti a valódi érzelmeit, hogy engem ne hozzon kellemetlen helyzetbe, sejtettem, hogy ennek köze van King-hez.


Hálásan a haveromra pillantottam, és ő visszagrimaszolt.

Az ebédlő ajtaja kinyílt, és belépett rajta apa. Sose, hozta magával a barátnőit, mert tekintettel volt Nat-ra. Már amennyire, egy arrogáns seggfej tekintettel lehet bárkire is… De ez magán vélemény…

Szépen fel volt öltözve, mondhatni, túl elegánsan… Amint meglátott engem fejével egy aprót biccentett, majd a sarokban látványosan szerelmesen összebújó anyámra, és fiatal hódolójára vándorolt a tekintete, de ez nem zavarta túlságosan. Csak anya hitt abba, hogy ez vissza tud vágni neki… Csakis kizárólag ő.

Ám ebben a pillantban, egy ötéves forma kisfiú rohant be az ajtón, apám lába között átfutott, és a hátam mögé bújt.

- Mi a… - kezdtem, mikor az ajtó kivágódott, és megláttam egy lányt. Barna haja lazán hullott a vállára, szeme dühösen csillogott, arca kipirult a sok rohanástól, rózsaszín ajka elnyílt. És halványkék ruhája szorosan simult törékeny alkatára, mely tökéletesen domborodott. Még sosem láttam ilyen lányt.

- James! – mennydörögte.

- James Mindnight! – morogta, újra. A kisfiú kikukucskált a derekam mögül, és a nővére észrevette.

A nővére szeme megvillant, majd a szemét végig futatta rajtam és a pillantásuk összekapcsolódott. Arca még vörösebb lett, és lesütötte a szemét, és zavartan a füle mögé tűrte a haját. Elmosolyodtam zavartan.