„Karddal papolsz békét?”
2 fejezet
- Tudod Tyler, én nem tudlak megérteni! – mondta lihegve Jess, miközben fekete, enyhén hullámos hajába túrt, mely most vizesen tapadt a tarkójára, a sok futástól.
- Nem lep meg – forgattam meg a szemeimet, és tovább hajtottam magam a gépen.
- Bolond vagy! Jobbnál jobb csajok fordulnak meg az ágyadban… És te mindig, minden reggel elküldöd őket a francba… - horkantott fel.
- Jess! Hanyagoljuk a magánéletemet – ittam egy nagy kortyot az előre ki készített vízből.
- Van neked egyáltalán olyanod? – kérdezte, majd leszállt a futópadról, és lihegve elnyújtózkodott a padlón. Fekete pólója átizzadt, barna szemei kimerülten csillogtak, lábai pedig görcsösen, merevek voltak. Felült és finoman nyomkodni kezdte, fájó vádliját.
- Nah jó… Szia Jess – majd látványosan a fülembe csúsztattam az mp3- as lejátszómat, és tovább rohantam a futópadon.
Jess még mondott valamit de az erős hangzás a fülemben elnyomta legjobb haverom bosszantó hangját. Lüktetett a fejem a tegnap esti piálástól, és attól az átkozott kis kurvától, aki reggel ott hánykolódott az ágyamban…
- Tyler – integetett hevesen előttem.
Feladva a küzdelmet leállítottam a gépet, és kiszedtem a fülemből a fülhallgatót, és várakozóan haveromra néztem.
- Láttam ma bejönni egy ütős csajt a családjával… Úgy hogy stip-stop ő az én ágyamban kell fel holnap – mondta, majd egy törülközőt emelt ki a sporttáskájából és a nyaka köré tette.
- Ha lánynak legalább csak egy kis töredéknyi agya van, akkor messze elkerül téged! – jegyeztem meg, mire bosszúsan rám nézet.
- Ez fájt Tyler Roberts!- mutatta föl a középső ujját. Rávigyorogtam, miközben szedelőzködve kiindult az edzőteremből.
- Az igazság mindig fáj Jess! – mondtam, mire újfent felmutatta középső ujját.
Nem sokkal később én is elhagytam a termet. Fáradt voltam, mostanság teljesen lestrapálnak ezek a rendezvények, melyeken kötelező részt vennem, mit leendő szálloda tulajdonosnak. Végig sétáltam az újonnan festett folyosón, amely kék és fehér színekben pompázott.
- Mr. Roberts – üdvözölt a pincér, aki éppen vizet hozott tálcán, két idős úrnak, akik teniszezni indultak az épület túloldalán lévő pályához.
Biccentettem, majd kisétáltam az udvarra. Ragyogó napunk van! Csak nekem borús akkor a kedvem?
A szálloda és a melléképület között, amit mi csak „kismacskának” hívtunk két nagy medence terült el. Ahol még fiatal lányok nem igen fordultak meg. Csak idős nénik, bácsik, pár rohangáló unoka… A személyzeti bejárón becsusszantam az épület hátulján, és fel siettem a 204 –es szobába, ami már lassan 13 éve az én szobám.
10 éves voltam, amikor apám ott hagyta anyát. Anya éppen terhes volt Natalival, és az egész szálloda ügy a ő nyakába szakadt… Apa ugyanis lelépett egy anyánál x évvel, fiatalabb nővel, aki nem mellesleg az USA – ban valami másodrangú modell…
Sose bocsátom meg neki, hogy így itt hagyott minket és az egész vállalkozás anya nyakába szakadt. El kellett adni a régi házunkat, és be kellett költöznünk a Black Cat-be, mert különben szinte sose lettünk volna együtt anyával…
Ezen elgondolkodva nyitottam be a szobámba, ahol most is éppen Jess cuccai borítottak be mindent.
Jess King általános nyolcadik óta a legjobb haverom. Igazság szerint a zenélés hozott minket ennyire össze. Ő basszus gitározott, én pedig szólógitároztam és énekeltem. Amikor gimisek voltunk volt egy zenekarunk is… bár még most is meg van az együttes, de csak itt Black Cat-ben szoktunk fellépni, meg hát is, nevünk is kissé gagyi volt. Igazság szerint nehéz ütős nevet találni… AC/DC, Nirvana, Guns N Roses, Beatles…Scorpions…Kiss.
Igazság szerint pár 15 éves srác milyen klassz banda nevet hozhatna létre? Hát nekünk eszünkbe jutott a Lyukas Zoknitól, a Rossz Fiúkig minden elmebeteg ötlet… Jessnek azonban eszébe jutott egy olyan név, amit lehetetlen volt lekörözni, a „VészBanyák”!
Nos és valóban, nyolc éve ez a nevünk. Még ketten vannak a bandában Matt a dobos és Erik, aki szintén énekes, mint én.
Amint bezártam magam mögött az ajtót, egyből meg is bántam, hogy bejöttem. Natali feküdt az ágyamon. Hosszú szőke haja leért a derekáig és éppen azt a füzetet olvasgatta, amikben a dalszövegek voltak. Jess mögötte ült, és lelkesen magyarázta, hogy melyik szót adta ő hozzá a szöveghez. Például: az, meg, és, tehát, igyom-bigyom… estébé…
- King! Vedd le a kezed a húgomról – mondtam, miközben odébb rúgtam Jess levetett cipőit.
- Roberts! Azt hittem elfogadtad, hogy Nat és én – mondta tettet döbbenettel. Nat felnézett a füzetből, zöld szemeiben vidámság csillogott. Lecsúszott az ágyamról, és odafutott hozzám, vékony kezeivel átölelte a derekamat, és nevetve megjegyezte.
- Szia Tyler, úgy illatozol, mint egy büdös zokni!
- Most futottam 2 órát! – méltatlankodtam, és megborzoltam a haját.
- Tyler ne sértődj meg… De a gyerekek mindig az igazat mondják! – mondta hevesen bólogatva Jess.
- Tényleg King… Mióta is laksz a SZOBÁMBA? – tettem a csípőmre a kezemet…
- Már egy ideje – felelte tettet sértődöttséggel a hangjában.
- Héj – emelte fel Nat védekezően a kezét, és visszabújt hozzám – Nagy híreim vannak- fordult felém.
- És mi lenne az hercegnő? – kérdeztem mosolyogva.
- Anya meghívott valami énekesnőket, akik valami híres bár énekesek… De nem is ez a lényeg! Tudod mi a mai est témája? Nem mi? Jess fogadjunk te sem sejted? – nevetett haveromra.
- Akkor elárulod végre Nat? – vonta fel a szemöldökét Jess.
- A Moulin Rouge – mondta, majd csillogó tekintettel nézett rám.
- Oké… És ez miért nagy szám? – húztam fel a vállamat.
- Azért kedves Tyler – okoskodott King – mert ha itt a Moulin Rouge, akkor a bár hol van?
- Franciaországban? – értetlenkedtem.
- AJJJ – nyöszörgött Nat – Erőltesd meg az agyadat.
- Melyik kedves családtagodnak van az USA-ban egy szintén ilyen nevű bárja, akitől anyukád kérte az énekeseket?
- Apa… - villant meg dühösen a szemem. Nat arca egyből beborult – Mi az? – próbáltam mosolyot erőltetni az arcomra.
- Te nem is örülsz neki, hogy idejön… Ugye? – kérdezte csalódottan.
Megráztam a fejemet, és szörnyen éreztem magam, amint láttam, ahogy Nat szeme megtelik könnyel, és dühösen kivágtat a szobából, és bevágja maga után az ajtót.
Jess felállt az ágyamról, és meveregedte a vállamat.
- Tudom, hogy nem kedveled az öregedet. De a húgod kedvéért, csak ma estére próbáld meg elviselni őt! – mondta ő, és felvette a földről az általam szétrugdosott cipőjét.
- Hova mész? – kérdeztem borúsan.
- Megkeresem a jó csajt – felelte egyszerűen, és bekötötte a cipőfűzőjét.
- Jó szórakozást – vágódtam el az ágyamon, és durcásan a távirányító után nyúltam.
- Neked is haver – köszönt el, majd becsukta maga után az ajtót.
A szintén kék-fehér színű szobámban lévő óriási rendetlenségen kívül, a szívemben is őrült káosz volt… Nat nem tehet arról, hogy apu elhagyott minket, sőt, szerintem máig sem fogta fel igazán, hogy akkor és ott megváltozott az én és anya élete… És az óta ez az egész világ egy nagy rakás pont, pont, pont… De anyának is lehetne több esze! Ide hívja azt az egyetlen egy személyt, aki mindennél jobban gyűlöl minket, aki tulajdon lányára sem kíváncsi… Fogadjunk, hogy anya az egyik újabb velem, egykorú hódolójával akar felvágni apa előtt, hogy bizonyítsa ő is, kell valakinek. Kegyetlen az élet, úgy érzem, az egészben én csak azért vagyok, hogy két versengő szülő között tegyek igazságot, valamit, hogy megpróbáljam nem hagyni, hogy a húgom depressziós legyen.
- Hm. Szép életcél – motyogtam, majd kerestem egy sport csatornát, és az éjjeliszekrény fiókjából, kivettem egy doboz cigit, meg egy öngyújtót. A számba a tettem cigaretta a végét, és meggyújtottam, nagy slukkot szívtam belőle, majd kifújtam a füstöt. Megfogadtam, hogy leszokom, ahogy azt is, hogy abbahagyom az egyéjszakás kalandokat, de az emberek már csak ilyen elcseszettek. Amitől azt remélik jobb lesz, az fogja a sírba tenni őket.
A pokolba vezető út is jóakarattal van kikövezve.
Jó hülyén néz ki, hogy 23 évesen azon nyavalygok, hogy apa elhagyott minket, mikor mindenem meg van. Van egy menő szállodám, gazdagok vagyunk, van egy együttesem, a legjobb haverommal bejártuk szinte az egész világot, a csajok imádnak, és ennek tetejébe még agyam is van.
De akkor is, ha csak ránézek Natali-ra eszembe, jut az összes olyan éjjszaka, amikor hulla fáradtan, vörösre sírt szemekkel jött haza anya, amikor a telefonon keresztül kiabált apámmal, miközben én ringattam a kezemben a kishúgomat… Míg idáig eljutottunk addig nem történtek velünk nagyszerű dolgok… Ez tövis marad, míg csak élek. Azért, hogy apám, elvette a gyermekkoromat azért nincs bocsánat!
Egy óra múlva csalódottan visszatért Jess is, és leheveredett a másik ágyra, együtt néztük tovább tévét.
- Tyler – szólalt meg halkan mellettem Jess.
- Mi van? – vontam fel a szemöldököm.
- Beszéltem Lina-val – remek szóval anyu…
- Mit akartál anyutól? – nyomtam el a cigi végét.
- Megtudni, mikor ér ide az öreged. Már félórája megjött… Menj ki hozzá – mondta Jess, majd felállt, és kinyomta a tévét.
- Jess, kapcsold vissza, vagy olyat teszek, amit rohadtul megbánsz! – sziszegtem.
- Ő az édesapád, a részed! És Natalinak fontos, hogy együtt legyen a család! – barna szemeiben semmi gúny vagy humor nem volt.
- Nat nem tudja, hogy mi a jó neki! – ültem fel és megmarkoltam a párnát, és teljes erőmből hozzávágtam Kinghez.
- Jesszus Tyler – mondta, majd visszanyomta a képembe a párnát – Imádod a húgodat, a kedvéért meg kell tenned! –mondta Jess, és a ruhás szekrényhez ballagott. Elővette belőle az öltönyét, amit mindig vacsorakor kellett viselni, hiszen a Black Cat-ben kötelező volt szépen kiöltözni a vacsorákhoz.
Félórával később felöltözve álltam meg a tükör előtt, és megkötöttem a királykék nyakkendőmet. Jess elégedetten mosolyogva veregette meg a vállamat, és valami olyasmit motyogott, hogy: - Én tudtam…
Morcosan és dühösen mentem ki a szobámból, és siettem le a földszintre, ahol az ebédlő is volt. A két fekete ajtólapon a kilincs, macska fej formában végződött. Rátettem a kezemet, a hideg fémre és benyitottam. Bent kellemes félhomály volt, vörös és rózsaszín színű fények világították meg vörös és rózsaszínű terítékkel megrakott asztalokat. Szemem végig siklott az asztalok között láttam, hogy a személyzet még diszítgeti a rögtönzött színpadot. A már megszokott színek köszöntek vissza, miközben a négy álló mikrofont erősítették fel a parkettára.
Anya éppen egy harminc éves sráccal ült a sarokban és összebújva beszélgettek. Anya tényleg csinos, és okos nő… De, hogy harminc éves sráccal nyomul, az már számomra volt kínos… Apunál valahogy elment, hogy a csaja tíz vagy akár 15 évvel fiatalabb, mint ő… De anyunál? Vu…
Jess nem sokkal utánam jött be, és kézen fogva vezette Natalit. Nat még mindig dühös volt rám a jelek szerint. Rózsaszín és fekete kockás kis egybe részes ruha volt rajta, és nagyon kicsípte magát apunak.
Nem csoda, hogy tetszeni akart neki, az apukája iránt rajongás elhatalmasodott rajta, akárhányszor csak megjelent apa az életünkben, mint egy vendég…
Oda sétáltam a kishúgom mellé, és gálánsan meghajoltam előtte.
- Hölgyem? – kérdeztem, és mosolyt erőltettem a képemre.
- Jess, kérlek, megmondanád neki, hogy nem beszélek vele? – kérdezte Nat, és Kingre nézett, ragyogó zöld szemével.
- Igen is… - húzta ki magát – Roberts! A hölgy…
- Hallottam – intettem le ügybuzgó barátomat – Nat, légy szíves bocsáss meg nekem…- könyörögtem neki, és finoman megpusziltam az arcát.
Összpontosító tekintettel mérlegelt engem, majd halkan megjegyezte.
- Nah jó – elmosolyodott, két kis apró gödröcske jelent meg az arca szélén – Apa? – kérdezte tőlem, és körbe jártatta a termen a szemét, és még én is kivettem belőle, hogy mennyire türtőzteti a valódi érzelmeit, hogy engem ne hozzon kellemetlen helyzetbe, sejtettem, hogy ennek köze van King-hez.
Hálásan a haveromra pillantottam, és ő visszagrimaszolt.
Az ebédlő ajtaja kinyílt, és belépett rajta apa. Sose, hozta magával a barátnőit, mert tekintettel volt Nat-ra. Már amennyire, egy arrogáns seggfej tekintettel lehet bárkire is… De ez magán vélemény…
Szépen fel volt öltözve, mondhatni, túl elegánsan… Amint meglátott engem fejével egy aprót biccentett, majd a sarokban látványosan szerelmesen összebújó anyámra, és fiatal hódolójára vándorolt a tekintete, de ez nem zavarta túlságosan. Csak anya hitt abba, hogy ez vissza tud vágni neki… Csakis kizárólag ő.
Ám ebben a pillantban, egy ötéves forma kisfiú rohant be az ajtón, apám lába között átfutott, és a hátam mögé bújt.
- Mi a… - kezdtem, mikor az ajtó kivágódott, és megláttam egy lányt. Barna haja lazán hullott a vállára, szeme dühösen csillogott, arca kipirult a sok rohanástól, rózsaszín ajka elnyílt. És halványkék ruhája szorosan simult törékeny alkatára, mely tökéletesen domborodott. Még sosem láttam ilyen lányt.
- James! – mennydörögte.
- James Mindnight! – morogta, újra. A kisfiú kikukucskált a derekam mögül, és a nővére észrevette.
A nővére szeme megvillant, majd a szemét végig futatta rajtam és a pillantásuk összekapcsolódott. Arca még vörösebb lett, és lesütötte a szemét, és zavartan a füle mögé tűrte a haját. Elmosolyodtam zavartan.
2010. december 13., hétfő
2010. június 1., kedd
1 fejezet - Ever
„Néző, türelmes füllel jöjj segédkezz,
És ami csonka itten, az egész lesz.”
1 fejezet
Most, hogy már nincsenek érvényben a farkas törvények, és, hogy hál Istennek Voldemort is elbukott, a világ, ha csak egy kicsit is, de jobb hely lett. A nagy csata elmúlt, rendeződni látszik a helyzet a Minisztériumban is. Most vannak a nagy választások, új, ám de elcsépelt közhelyekkel teleszőtt ígéretekkel. Édesapám is valami hasonlóan magas minisztériumi pozícióra tör, ezért most kampányolni kezdett.
Igazság szerint a nemes Mindnight családnak több évtizedre visszanyúlóan is, mindig voltak követői, nemesek és kevésbé nemesek. Számuk az évek folyamán egyre csak nőtt. Mert tisztességes család voltunk, sose szolgáltuk a Sötét varázslót, és nem néztük le a nem tiszta vérű embereket sem.
Szüleim mindig is úgy gondolták, hogy varázslat bűvös és különleges emberek ajándéka. Az már mindegy, hogy aranyvérű –e vagy sem. Aki rendelkezik olyan erőkkel, amelyekkel csodákra és szépségekre képes az már eleve különleges.
Azonban mielőtt totál elájulnának, hogy végre, valami pozitív eszméket követő aranyvérű családra bukkantunk, el kell, mondjam azért nálunk sem a VILÁGBÉKE a jelszó…
Bár Édesapámék nem gyűlölik a muglikat, de különösebben nem tartják őket az emberek szintjén. Úgy gondolják ők a beszélő kutyák, vagy a majmok, akiktől a nemes varázslók erednek…
Kétség kívül primitív eszmék, de én sem tehetek mást, mint fejet hajtok a szavuk előtt. Családom mindenben követi az új nyitott eszméket, egyes dolgokban azonban eléggé vasskalposak maradtak.
Itt vagyok például én. 18 éves leszek augusztus 13-án, és már tervezgetik az esküvőmet. Szörnyű… A házasság számukra nagyon fontos dolog, főleg azért sürgetik, hogy hamar-hamar, mert minél hamarább kell számukra az unoka, hogy a nemes Mindnight vér sose tűnjön el, és bár férjemnek is aranyvérűnek kell lennie, de annyi engedményt azért kaptam, hogy várhatok 19 éves koromig, és csak utána kell férjhez mennem…
Persze nem panaszkodom, lehetne rosszabb is. Mert vannak olyan aranyvérűek is, mint például Malfoy-ék. Olyan sokra mentek a vérükkel, meg a sötétségbe vettet bizalmukkal, hogy majdnem elvesztették a legifjabbat maguk közül. Tudom, mert én is ott voltam a sorsfordító csatánál. Én is harcoltam Voldemort ellen, ahogy a bátyám Jason –is. Édesanya és Édesapa úgy tudták, hogy a nagyinál leszünk, bele is haltak volna, ha megtudják, hogy kockán forog az életünk.
Igen, nem felejtem el, míg élek, hogy –hogyan kucorogtak együtt a Malfoyék, és azt sem, mikor Voldemort meghalt. Büszke vagyok rá, hogy ott harcoltam Harryék mellett, és míg élek büszke leszek rá, hogy a szüleim támogatták azokat az elveket, amelyek arra vonatkoztak, hogy igenis ne hagyjuk ki a jóból a sárvérűeket sem!
Sajnos a muglis dolgaikon akárhogy is próbálkoztunk Jasonnel, nem sikerült eredményt elérnünk, de legalább mi megpróbáltuk. Ez is valami.
Bár apu, hogy még több támogatót szerezzen magának, elvisz minket a muglik világába… Helyesebben eljátssza a mélyen tisztelt publikum előtt, hogy érdeklik a muglik, és velük tölti a nyarát a családjával együtt. Ez persze imponál majd azoknak, akik ingázó életet folytatnak a varázslók és muglik világa között.
Így hát most éppen a ruháimat pakolom be, mert elmegyünk a híres… helyesbítek, muglik által…. Na jó, a mugli körök felső rétegei által nagy becsben tartott ötcsillagos szállodába a Black Cat-be.
Nagyon elégedett voltam magammal, mivel én tanultam Mugli ismeretet, így segítettem apának kiválasztani a megfelelő helyet az interneten. Ráadásul el tudtam magyarázni neki, mi az az öt csillagos szálloda, és alapvető dolgokról szónokoltam neki.
Határozottan elégedett volt velem, bár nem fűlött a foga ahhoz, hogy ennyire érdekel a nálamnál sokkal kevésbé „különleges” emberek élete.
Pedig tényleg… Nem rossz ám, olyan kitűnőek a mugli dolgok, mint például a mitológiájuk, vagy a könyveik, amelyben Bogárdi Bárd meséihez hasonlatos remek művekkel büszkélkednek. Vagy ott van a gumicsirke, amit a kutyáknak adnak, hogy tudjanak, mint rágni… Azok a fehér keserű bogyók… Úgy készítik, mint mi a bájitalokat, és sokkal praktikusabbak, mert aprók, picik, és ha vízzel vagy teával isszuk nem is, lehet érezni az ízüket.
Mikor táskám teljes tartalma megtelt, a pálcámra néztem a hatalmas, kék ágyamon. 10 és fél hüvelyk magyalfa és egy egyszarvú csődör farkszőre volt a pálca belsejében. Imádtam a pálcámat! Természetesen Olivander készítette, ahogy minden valamire való pálcát. Ugyan én mondtam édesapámnak, hogy ne vigyünk magukkal pálcát, most mégis védetlenek éreztem magam nélküle. Hozzászoktam, olyan volt, mint a karom meghosszabbítása, húsom, vérem, erem, csontom. Egy végtag, amely külön él tőlem, de mégis kifejezi lényem tömör valóságát, a varázslatot. Nos igen, a szemem a fényes, kék felületű takarón heverő pálcával szemzett és nem bírtam ellenállni a kísértésnek. Bőröndöm legaljára süllyesztettem, ügyelve rá, nehogy baja essen…
Szégyelltem magam, ez így nem fair, de nem bírt rávenni a lélek, hogy kivegyem onnan a pálcámat. Összehúztam a cipzárt, és leemeltem az ágyamról a nehéz bőröndömet. Fejemben ellenőriztem, hogy mindent beraktam-e, és mivel felkészültem, hogy minél muglisabb legyek, már eleve mugli könyveket raktam be a táskámba. Persze Hermione sokat segített nekem, ő ajánlott rengeteg jó könyvet, és Harry is segített abban, hogy jobban eligazodjak az általuk oly jól ismert világban.
Az új, sötétkék szőnyegen végigrángtam a nehézkes csomagomat, és az ajtóm elé helyeztem. Vettetem egy utolsó pillantást a szép szobámra, majd nagy sóhajjal becsuktam magam mögött az ajtót. A folyosón ekkor rohant végig az öcsém és húgom. James nevetve szedte aprócska lábait feje fölött tartva húga mágikus babját. Leia pedig dühösen kiabálta, hogy: Add vissza Leia-nak a babát!
James 5 éves volt Leia pedig 3. A két kis rosszcsont! Leia inkább Jason és anyu szeme fénye volt, míg James az enyémé és apué. Már előre láttam, hogy a Griffendéles lesz, nem kellet hozzá nagy jós tehetség. Szakasztott apja és bátyja és nővére volt. Leia viszont édesanyánk tökéletes mása. Hollóhát esélyes…
Ekkor tűnt fel, hogy a legfelső lépcsőfokot súroló házi manónk, Sissy halkan sírdogál. Aprócska, vékony teste a legfelső fok fölé görnyedt, nagy háromszög alakú fülecskéi a vállát verdesték. Hosszú orrán csillogtak hatalmas könnyei. A szívem szakadt meg érte, hogy itt kell, hagyjuk.
- Gazdám! – szólalt meg Sissy.
- Szerbusz Sissy! - hajoltam le a görnyedt kis házi manóhoz, akinek hosszú hegyes orra vörös volt akárcsak a szeme, a sok sírástól. Nagy, sárgás- tekintetében fájdalom csillogott.
- Ever gazda elmegy a családjával, és itthon hagyja Sissy-t. – sírdogált keserűen.
Megsajdult a szívem, és lehajoltam, hogy egy puszit nyomjak Sissy fejének búbjára. Megsimogattam vézna kis vállát, melyet csak egy piszkos, kis, régi lepedő takart el. Mire eget rengető zokogásba kezdett.
- Ever gazda olyan jó szegény Sissy-hez. Sissy ezt nem érdemli meg! – és erősen a lépcsőfokba vágta a fejét. Fehér, kék erekkel hálózott fejbőre felhasadt és vékony csíkban vér szivárgott le szegénykém arcára.
- Ne butáskodj Sissy! - fogtam meg vállpántos kánikularuhám szélét, és óvatosan leittam a vért Sissy fejéről – Többet ne csinálj ilyet! – néztem szigorúan a szemébe.
- Gazda összevérezi a ruháját a szemtelen Sissy miatt! – motyogta.
- Az a gazda dolga, nem Sissy-é! Most menj és érezd jól magadat! – simogattam meg.
- Gazda nagyon jó! – szipogta, miközben apró, háromszög alakú arcán aprócska mosoly futott át, nyúzott kis arcán egyszerre osztozott bánat, mert elmegyek és örömön, mert arra kértem érezze jól magát. A házi manók olyan hálás kis lények. Hányszor, de hányszor szertettem volna felszabadítani a kis Sissy-t, aki erre mindig csak sértődötten annyit felelt, hogy: Sissy mindig is a nemes Mindnight családot szolgálta, és fogja is haláláig!
- Ezt a cirkuszt – sziszegte Jason, miközben a vállára vetve hozta a sporttáskáját. Jason magas volt, sötétarany hajszíne pont olyan volt, mint édesanyánké. Mély barna szemei dühösen csillogtak. Izmos felsőtestén kidagadtak az izmok, ahogy megfeszítette a karját. A bátyám határozottan jó férfi volt… Kicsit lökött ugyan, és hatalmas szoknyavadász… de azért mégis csak Jason… Jó két fejjel magasabb volt, mint én, valamint amikor mosolygott akkor állítólag, tényleg csak állítólag, tökre hasonlítottunk egymásra – Szia Sissy – köszönt el manótól, majd intett egyet a táskámnak, és az engedelmesen gurult utána. Legalább udvarias, bár ezt el lehet várni, egy aranyvérű férfitől…
- Remélem, tudod, hogy Black Cat-ban nem fogsz varázsolni! – mondtam figyelmeztetőlég, miközben a bátyám lesietett a fehér márvány lépcsőn, melynek szélén igazi arany korlát volt.
- Vészbanya – fordult meg és öltöttem rám ki a nyelvét. A bátyám elmúlt 23. Tényleg! De egy szinten volt az 5 éves öcsénkkel… AGYILAG!
- Édesapának fontos az út! – mondtam, figyelmeztetőlég, holott tudtam, hogy az én pálcám és éppen megbúvik a táskámban, ami engedelmesen repül Jason után.
- Vágom hugi! – mondta, majd átsietett az előcsarnokon, ki, hogy bepakoljon, az új luxusautónkba. „Csak muglisan” jelszóval….
- Jason gazda nem boldog – ráncolta össze homlokát Sissy.
- Jason gazda bolond – csóváltam meg a fejemet – Sissy, vigyázz magadra – csúsztattam végül a napszemüveget a szememre, mikor már láttam, hogy apa közeledik a folyosó végén.
Magas és keménykötésű apám bal kezében éppen James kezét tartotta Leia kezét, pedig másik markában szorította. Látszott, hogy idegesíti, hogy a két csirkefogó egyfolytában egymásnak esik. Leia fekete kis haja lófarokba volt kötve, James haja pedig Jasonnak hála, össze-visszaállt a sok varázslattól. Apa zöld szeme megnyugodott, amint észre vett engem. Egyből tudtam, mit akar.
- Nagyon csinos vagy Ever! Gyerekek, menjetek a nővéretekhez – engedte el kezüket. James azonnal hozzám futott, és felkéretsz kezdett a kezemben. Leia viszont sértődötten apára nézett.
- Én veled akarok menni! – apa kifújta a levegőt, majd leguggolt hozzá.
- Picim, apu segít lehurcolkodni anyunak, aztán utána jöhetsz apához…
- Ever az enyém! És nem adom oda neked – dugta ki a nyelvét James. Megpusziltam testvérem homlokát és elmosolyodtam. A szeme pont olyan volt, mint az enyém, kék, ezüst, arany, és zöld egyszerre keveredett a pupilla körül.
Leia sötétkék szeme ekkor rám tévedt, és legörbítette a száját. Mágikus babját a földhöz vágta, és felém, nyújtotta a kis karját.
- EVER! – kiabálta. Felsóhajtottam, apa elégedetten nézte, ahogy a két csöppségtől roskadozva, óvatosan araszolok le a lépcsőn. Többször is tudták velem, a szüleim, hogy kiváló anya leszek, mivel gyakorlatilag én voltam a legtöbbet a gyerekekkel. Anya ugye az elit nők egyik koronázatlan királynője volt, mióta apa neve is felmerült egy igen fontos pozíció betöltése során. Apa pedig éjjel-nappal dolgozott. Azóta, hogy letettem a RAVASZ-okat otthon segédkeztem. Persze csak én. Mivel Jason fiú volt, apával járt Minisztériumban és próbálgatta az erejét, és persze nőzött, bulizott… Ever pedig csücsült a popsiján, és vigyázott a két kis testvérére. Mégsem haragudtam Jasonre. Így neveltek minket, és Jason rendes testvérem volt. Bármi is érte engem, ő volt az első, aki megtudta, és mindig kaptam valami apróságot tőle. Amikor picik voltunk rajzolt nekem, majd később nyalánkságokat hozott. Azután nekem adta az első cikeszét, amit még azelőtt fogott meg, hogy Harry lett volna a griffendél sztárfogója. Később persze jöttek az ékszerek, a ruhák. Imádott, annak ellenére, hogy mélyen titkolta ezt.
Mikor leértem, megláttam a hatalmas fehér luxusautót. A hátulján egy kis embléma volt, és rajta betűk. BMW. A kocsi belsejében is fehér bőrülések voltak, és kellemes új kocsi illata volt az autónak. Nem tudom, milyen ez az új kocsi illat, de nagyon sokat olvastam a regényekben olyan megmagyarázhatatlan illatokról, mint például: „az otthon illata” vagy a „megnyugtató testének illata” vagy a „nyugalom illata”… Furcsa dolgok ezek. Lent elengedtem a két lurkót, akik a kocsi körül kezdtek el rohangálni, és bökdösni, ütögetni kezdték. A hátsó ülésen, szigorú mugli szabályok szerint gyermekülések voltak. Egy Jamesnek egy Leia-nak.
Beültettem a piciket, majd közéjük ültem, Jason mellé, aki éppen morcosan forgatta ujjai között a szemüvegét, majd a szájába vette a szárát, és rágcsálni kezdte. Én a kézi tatyómból előhúztam egy vastag mugli könyvet. Ez volt ezen a héten a második mugli könyvem…
- Apa tud egyáltalán vezetni? – kérdezte bátyám, és behunyta a szemeit.
- Gondolom… varázsolni fog – mondtam, és kitettem a tenyeremet, hogy James-szel tudjunk piros pacsit játszani, ezt szerette a legjobban, az összes buta játék közül. Nagyon nem választhattam az olvasást, mert James percenként megkérdezte, hogy hányadik oldalon járok, és, hogy mi mikor játszunk végre…
Nemsokára megjelent apa is, mint egy mázsás ló! Kezében hatalmas bőröndök, a háta mögött lebegett még a három. Utána anyu tipegett, óriási méretű magas sarkújában. Aranyszőke haja kecsesen fel volt tűzve a feje búbjára, és a nyakában egy szép, ízléses gyémánt nyakék volt. Szemén napszemüveg, amely szintén szikrázott a különböző kristályoktól. Jason és én is nevetni kezdtünk, ahogy szakadozott apa tehertől. Anya valóban az egész ruhatárát bepakolta…
És igazam lett. Apa valóban varázsolt, hogy a kocsi zökkenőmentesen eljusson az egyik helyről a másikig. Útközben sokszor kérdezte, hogy Ever ez meg ez mit jelent. Én pedig nagyon büszkén feleltem. Végre kamatoztathatom valahol a tudásomat. Mégis csak jó tantárgyat választottam! Osztoztam Mr. Weasley rajongásán, én is éppen annyira kíváncsi voltam a muglik világára, mint ő! Ácsingóztam, hogy megláthassam, hogy-hogyan élnek azok, akik nem is sejtik, hogy valóban vannak vasorrú bábák…
A Black Cat elképesztően messze volt ebben a tikkasztó hőségben, apa nem tudta bekapcsolni a légkondit ezért lehúzott ablakokkal tettük meg az utat, de kintről is csak a forró levegő áramlott be.. Több óra volt, mire elértük a hatalmas luxus szállodát.
A Black Cat, egy három emeletes hosszú épület volt, a kapuja hatalmas és kovácsoltvasból készült. A kapun már rajta volt a tábla, amin ott csillogott-villogott az 5 arany csillag. Izgatottan dörzsöltem össze a kezemet, és az ölembe fektettem J.R.R. Tolkien – Gyűrűk ura című könyvét. Nagyon tetszett a történet, szinte faltam az oldalakat. Hermione ajánlotta ezt a könyvet, és az első dolgom az is lett, hogy be is szerezzem, miután elmondta, miről szól.
- Ne feledjétek – szólt hátra apa, és szigorúan összevonta szemöldökét – Csak semmi hirtelenség! Most a karrieremről van szó!
- Értjük – feleltük egyszerre négyen. Nem mintha otthon már nem rágtuk volna ezen át magunkat vagy ezerszer.
Amint apa megmutatta az „igazolványait, a kis kamerába, ami a kapun volt, az egyből kinyílt, és beengedett minket az épület előtti hatalmas udvarra. Csak úgy tátogtam, a fényűzés a mi villánkkal vetekedett. Szobrok, szökőkutak, medencék, és virágok színes gyűrűje ölelte körül az épületet. Apáék, amint leparkoltak kiszálltak a kocsiból, majd kiszedték a két kisebbek testvérünket, a legvégén és is kimásztam a bátyámmal.
- Szép szálloda! Jót választottál Ever – mondta boldogan mosolyogva anya. De amint meglátta a mugli inast, aki nyilván a csomagjainkért jött, felöltötte a nyájas mosolyát. Amit akkor alkalmazott „ ha egy kutyával kellett lennie” magyarán ha mágiát nem ismerő emberrel akadt dolga. A fiatal fiú kipakolta csomagjainkat, és miután megmondtuk neki a szobáink számát, fel is cihölte őket oda. Mi pedig bementünk a portára. Egyenlőre még csak pár idős vendég tartózkodott az épületben. A nyaralás főszezonja, csak egy hónap múlva lesz.
A szálloda belülről is elképesztő volt. Hatalmas ablakok, finom bolyhos szőnyeg, ébenfa bútorok, és egy belső szökőkút. A falakon művészi képek, a padló tükörszerű volt, és szikrázott, ahogy megcsillant rajta nap fénye. A porta felett ott díszelgett a Black Cat felirat. A portás lány nyájasan mosolygott, és a szemét le sem vette Jasonről, aki nyújtózkodva indult el a bár felé, ahol éppen egy húszas évei végén járó bevállalósnak tűnő nő szolgált ki két nyugdíjast.
A lány csalódottan vette tudomásul, hogy fivérem rá sem hederít, és lazán vette le a két luxus lakosztály kulcsát a mögötte lévő kulcsos üvegpolcról.
- A 203 – mas és a 205 –ös szoba a maguké. Második emelt a kanyar után rögtön balra. Érezzék jól magukat a Fekete Macskában.
- Köszönjük – mondta apa kissé unottan, és egy kevés feslőbb rendűséggel a hangjában.
Meglesz, feleltem némi öngúnnyal magamban, mikor már a második körömet futottam, hogy elkapja Leia-t. Mikor sikerült megfognom, és a vállamra emelnem húgomat, akkorát rúgott a tüdőmbe, hogy csillagokat láttam. Persze James erre gáláns rákiabált a húgára, hogy megvédje a nővérét, ahogy ezt gyakran látta Jason-től, és erre kitört a lárma.
- Jaj – nyögtem.
És ami csonka itten, az egész lesz.”
1 fejezet
Most, hogy már nincsenek érvényben a farkas törvények, és, hogy hál Istennek Voldemort is elbukott, a világ, ha csak egy kicsit is, de jobb hely lett. A nagy csata elmúlt, rendeződni látszik a helyzet a Minisztériumban is. Most vannak a nagy választások, új, ám de elcsépelt közhelyekkel teleszőtt ígéretekkel. Édesapám is valami hasonlóan magas minisztériumi pozícióra tör, ezért most kampányolni kezdett.
Igazság szerint a nemes Mindnight családnak több évtizedre visszanyúlóan is, mindig voltak követői, nemesek és kevésbé nemesek. Számuk az évek folyamán egyre csak nőtt. Mert tisztességes család voltunk, sose szolgáltuk a Sötét varázslót, és nem néztük le a nem tiszta vérű embereket sem.
Szüleim mindig is úgy gondolták, hogy varázslat bűvös és különleges emberek ajándéka. Az már mindegy, hogy aranyvérű –e vagy sem. Aki rendelkezik olyan erőkkel, amelyekkel csodákra és szépségekre képes az már eleve különleges.
Azonban mielőtt totál elájulnának, hogy végre, valami pozitív eszméket követő aranyvérű családra bukkantunk, el kell, mondjam azért nálunk sem a VILÁGBÉKE a jelszó…
Bár Édesapámék nem gyűlölik a muglikat, de különösebben nem tartják őket az emberek szintjén. Úgy gondolják ők a beszélő kutyák, vagy a majmok, akiktől a nemes varázslók erednek…
Kétség kívül primitív eszmék, de én sem tehetek mást, mint fejet hajtok a szavuk előtt. Családom mindenben követi az új nyitott eszméket, egyes dolgokban azonban eléggé vasskalposak maradtak.
Itt vagyok például én. 18 éves leszek augusztus 13-án, és már tervezgetik az esküvőmet. Szörnyű… A házasság számukra nagyon fontos dolog, főleg azért sürgetik, hogy hamar-hamar, mert minél hamarább kell számukra az unoka, hogy a nemes Mindnight vér sose tűnjön el, és bár férjemnek is aranyvérűnek kell lennie, de annyi engedményt azért kaptam, hogy várhatok 19 éves koromig, és csak utána kell férjhez mennem…
Persze nem panaszkodom, lehetne rosszabb is. Mert vannak olyan aranyvérűek is, mint például Malfoy-ék. Olyan sokra mentek a vérükkel, meg a sötétségbe vettet bizalmukkal, hogy majdnem elvesztették a legifjabbat maguk közül. Tudom, mert én is ott voltam a sorsfordító csatánál. Én is harcoltam Voldemort ellen, ahogy a bátyám Jason –is. Édesanya és Édesapa úgy tudták, hogy a nagyinál leszünk, bele is haltak volna, ha megtudják, hogy kockán forog az életünk.
Igen, nem felejtem el, míg élek, hogy –hogyan kucorogtak együtt a Malfoyék, és azt sem, mikor Voldemort meghalt. Büszke vagyok rá, hogy ott harcoltam Harryék mellett, és míg élek büszke leszek rá, hogy a szüleim támogatták azokat az elveket, amelyek arra vonatkoztak, hogy igenis ne hagyjuk ki a jóból a sárvérűeket sem!
Sajnos a muglis dolgaikon akárhogy is próbálkoztunk Jasonnel, nem sikerült eredményt elérnünk, de legalább mi megpróbáltuk. Ez is valami.
Bár apu, hogy még több támogatót szerezzen magának, elvisz minket a muglik világába… Helyesebben eljátssza a mélyen tisztelt publikum előtt, hogy érdeklik a muglik, és velük tölti a nyarát a családjával együtt. Ez persze imponál majd azoknak, akik ingázó életet folytatnak a varázslók és muglik világa között.
Így hát most éppen a ruháimat pakolom be, mert elmegyünk a híres… helyesbítek, muglik által…. Na jó, a mugli körök felső rétegei által nagy becsben tartott ötcsillagos szállodába a Black Cat-be.
Nagyon elégedett voltam magammal, mivel én tanultam Mugli ismeretet, így segítettem apának kiválasztani a megfelelő helyet az interneten. Ráadásul el tudtam magyarázni neki, mi az az öt csillagos szálloda, és alapvető dolgokról szónokoltam neki.
Határozottan elégedett volt velem, bár nem fűlött a foga ahhoz, hogy ennyire érdekel a nálamnál sokkal kevésbé „különleges” emberek élete.
Pedig tényleg… Nem rossz ám, olyan kitűnőek a mugli dolgok, mint például a mitológiájuk, vagy a könyveik, amelyben Bogárdi Bárd meséihez hasonlatos remek művekkel büszkélkednek. Vagy ott van a gumicsirke, amit a kutyáknak adnak, hogy tudjanak, mint rágni… Azok a fehér keserű bogyók… Úgy készítik, mint mi a bájitalokat, és sokkal praktikusabbak, mert aprók, picik, és ha vízzel vagy teával isszuk nem is, lehet érezni az ízüket.
Mikor táskám teljes tartalma megtelt, a pálcámra néztem a hatalmas, kék ágyamon. 10 és fél hüvelyk magyalfa és egy egyszarvú csődör farkszőre volt a pálca belsejében. Imádtam a pálcámat! Természetesen Olivander készítette, ahogy minden valamire való pálcát. Ugyan én mondtam édesapámnak, hogy ne vigyünk magukkal pálcát, most mégis védetlenek éreztem magam nélküle. Hozzászoktam, olyan volt, mint a karom meghosszabbítása, húsom, vérem, erem, csontom. Egy végtag, amely külön él tőlem, de mégis kifejezi lényem tömör valóságát, a varázslatot. Nos igen, a szemem a fényes, kék felületű takarón heverő pálcával szemzett és nem bírtam ellenállni a kísértésnek. Bőröndöm legaljára süllyesztettem, ügyelve rá, nehogy baja essen…
Szégyelltem magam, ez így nem fair, de nem bírt rávenni a lélek, hogy kivegyem onnan a pálcámat. Összehúztam a cipzárt, és leemeltem az ágyamról a nehéz bőröndömet. Fejemben ellenőriztem, hogy mindent beraktam-e, és mivel felkészültem, hogy minél muglisabb legyek, már eleve mugli könyveket raktam be a táskámba. Persze Hermione sokat segített nekem, ő ajánlott rengeteg jó könyvet, és Harry is segített abban, hogy jobban eligazodjak az általuk oly jól ismert világban.
Az új, sötétkék szőnyegen végigrángtam a nehézkes csomagomat, és az ajtóm elé helyeztem. Vettetem egy utolsó pillantást a szép szobámra, majd nagy sóhajjal becsuktam magam mögött az ajtót. A folyosón ekkor rohant végig az öcsém és húgom. James nevetve szedte aprócska lábait feje fölött tartva húga mágikus babját. Leia pedig dühösen kiabálta, hogy: Add vissza Leia-nak a babát!
James 5 éves volt Leia pedig 3. A két kis rosszcsont! Leia inkább Jason és anyu szeme fénye volt, míg James az enyémé és apué. Már előre láttam, hogy a Griffendéles lesz, nem kellet hozzá nagy jós tehetség. Szakasztott apja és bátyja és nővére volt. Leia viszont édesanyánk tökéletes mása. Hollóhát esélyes…
Ekkor tűnt fel, hogy a legfelső lépcsőfokot súroló házi manónk, Sissy halkan sírdogál. Aprócska, vékony teste a legfelső fok fölé görnyedt, nagy háromszög alakú fülecskéi a vállát verdesték. Hosszú orrán csillogtak hatalmas könnyei. A szívem szakadt meg érte, hogy itt kell, hagyjuk.
- Gazdám! – szólalt meg Sissy.
- Szerbusz Sissy! - hajoltam le a görnyedt kis házi manóhoz, akinek hosszú hegyes orra vörös volt akárcsak a szeme, a sok sírástól. Nagy, sárgás- tekintetében fájdalom csillogott.
- Ever gazda elmegy a családjával, és itthon hagyja Sissy-t. – sírdogált keserűen.
Megsajdult a szívem, és lehajoltam, hogy egy puszit nyomjak Sissy fejének búbjára. Megsimogattam vézna kis vállát, melyet csak egy piszkos, kis, régi lepedő takart el. Mire eget rengető zokogásba kezdett.
- Ever gazda olyan jó szegény Sissy-hez. Sissy ezt nem érdemli meg! – és erősen a lépcsőfokba vágta a fejét. Fehér, kék erekkel hálózott fejbőre felhasadt és vékony csíkban vér szivárgott le szegénykém arcára.
- Ne butáskodj Sissy! - fogtam meg vállpántos kánikularuhám szélét, és óvatosan leittam a vért Sissy fejéről – Többet ne csinálj ilyet! – néztem szigorúan a szemébe.
- Gazda összevérezi a ruháját a szemtelen Sissy miatt! – motyogta.
- Az a gazda dolga, nem Sissy-é! Most menj és érezd jól magadat! – simogattam meg.
- Gazda nagyon jó! – szipogta, miközben apró, háromszög alakú arcán aprócska mosoly futott át, nyúzott kis arcán egyszerre osztozott bánat, mert elmegyek és örömön, mert arra kértem érezze jól magát. A házi manók olyan hálás kis lények. Hányszor, de hányszor szertettem volna felszabadítani a kis Sissy-t, aki erre mindig csak sértődötten annyit felelt, hogy: Sissy mindig is a nemes Mindnight családot szolgálta, és fogja is haláláig!
- Ezt a cirkuszt – sziszegte Jason, miközben a vállára vetve hozta a sporttáskáját. Jason magas volt, sötétarany hajszíne pont olyan volt, mint édesanyánké. Mély barna szemei dühösen csillogtak. Izmos felsőtestén kidagadtak az izmok, ahogy megfeszítette a karját. A bátyám határozottan jó férfi volt… Kicsit lökött ugyan, és hatalmas szoknyavadász… de azért mégis csak Jason… Jó két fejjel magasabb volt, mint én, valamint amikor mosolygott akkor állítólag, tényleg csak állítólag, tökre hasonlítottunk egymásra – Szia Sissy – köszönt el manótól, majd intett egyet a táskámnak, és az engedelmesen gurult utána. Legalább udvarias, bár ezt el lehet várni, egy aranyvérű férfitől…
- Remélem, tudod, hogy Black Cat-ban nem fogsz varázsolni! – mondtam figyelmeztetőlég, miközben a bátyám lesietett a fehér márvány lépcsőn, melynek szélén igazi arany korlát volt.
- Vészbanya – fordult meg és öltöttem rám ki a nyelvét. A bátyám elmúlt 23. Tényleg! De egy szinten volt az 5 éves öcsénkkel… AGYILAG!
- Édesapának fontos az út! – mondtam, figyelmeztetőlég, holott tudtam, hogy az én pálcám és éppen megbúvik a táskámban, ami engedelmesen repül Jason után.
- Vágom hugi! – mondta, majd átsietett az előcsarnokon, ki, hogy bepakoljon, az új luxusautónkba. „Csak muglisan” jelszóval….
- Jason gazda nem boldog – ráncolta össze homlokát Sissy.
- Jason gazda bolond – csóváltam meg a fejemet – Sissy, vigyázz magadra – csúsztattam végül a napszemüveget a szememre, mikor már láttam, hogy apa közeledik a folyosó végén.
Magas és keménykötésű apám bal kezében éppen James kezét tartotta Leia kezét, pedig másik markában szorította. Látszott, hogy idegesíti, hogy a két csirkefogó egyfolytában egymásnak esik. Leia fekete kis haja lófarokba volt kötve, James haja pedig Jasonnak hála, össze-visszaállt a sok varázslattól. Apa zöld szeme megnyugodott, amint észre vett engem. Egyből tudtam, mit akar.
- Nagyon csinos vagy Ever! Gyerekek, menjetek a nővéretekhez – engedte el kezüket. James azonnal hozzám futott, és felkéretsz kezdett a kezemben. Leia viszont sértődötten apára nézett.
- Én veled akarok menni! – apa kifújta a levegőt, majd leguggolt hozzá.
- Picim, apu segít lehurcolkodni anyunak, aztán utána jöhetsz apához…
- Ever az enyém! És nem adom oda neked – dugta ki a nyelvét James. Megpusziltam testvérem homlokát és elmosolyodtam. A szeme pont olyan volt, mint az enyém, kék, ezüst, arany, és zöld egyszerre keveredett a pupilla körül.
Leia sötétkék szeme ekkor rám tévedt, és legörbítette a száját. Mágikus babját a földhöz vágta, és felém, nyújtotta a kis karját.
- EVER! – kiabálta. Felsóhajtottam, apa elégedetten nézte, ahogy a két csöppségtől roskadozva, óvatosan araszolok le a lépcsőn. Többször is tudták velem, a szüleim, hogy kiváló anya leszek, mivel gyakorlatilag én voltam a legtöbbet a gyerekekkel. Anya ugye az elit nők egyik koronázatlan királynője volt, mióta apa neve is felmerült egy igen fontos pozíció betöltése során. Apa pedig éjjel-nappal dolgozott. Azóta, hogy letettem a RAVASZ-okat otthon segédkeztem. Persze csak én. Mivel Jason fiú volt, apával járt Minisztériumban és próbálgatta az erejét, és persze nőzött, bulizott… Ever pedig csücsült a popsiján, és vigyázott a két kis testvérére. Mégsem haragudtam Jasonre. Így neveltek minket, és Jason rendes testvérem volt. Bármi is érte engem, ő volt az első, aki megtudta, és mindig kaptam valami apróságot tőle. Amikor picik voltunk rajzolt nekem, majd később nyalánkságokat hozott. Azután nekem adta az első cikeszét, amit még azelőtt fogott meg, hogy Harry lett volna a griffendél sztárfogója. Később persze jöttek az ékszerek, a ruhák. Imádott, annak ellenére, hogy mélyen titkolta ezt.
Mikor leértem, megláttam a hatalmas fehér luxusautót. A hátulján egy kis embléma volt, és rajta betűk. BMW. A kocsi belsejében is fehér bőrülések voltak, és kellemes új kocsi illata volt az autónak. Nem tudom, milyen ez az új kocsi illat, de nagyon sokat olvastam a regényekben olyan megmagyarázhatatlan illatokról, mint például: „az otthon illata” vagy a „megnyugtató testének illata” vagy a „nyugalom illata”… Furcsa dolgok ezek. Lent elengedtem a két lurkót, akik a kocsi körül kezdtek el rohangálni, és bökdösni, ütögetni kezdték. A hátsó ülésen, szigorú mugli szabályok szerint gyermekülések voltak. Egy Jamesnek egy Leia-nak.
Beültettem a piciket, majd közéjük ültem, Jason mellé, aki éppen morcosan forgatta ujjai között a szemüvegét, majd a szájába vette a szárát, és rágcsálni kezdte. Én a kézi tatyómból előhúztam egy vastag mugli könyvet. Ez volt ezen a héten a második mugli könyvem…
- Apa tud egyáltalán vezetni? – kérdezte bátyám, és behunyta a szemeit.
- Gondolom… varázsolni fog – mondtam, és kitettem a tenyeremet, hogy James-szel tudjunk piros pacsit játszani, ezt szerette a legjobban, az összes buta játék közül. Nagyon nem választhattam az olvasást, mert James percenként megkérdezte, hogy hányadik oldalon járok, és, hogy mi mikor játszunk végre…
Nemsokára megjelent apa is, mint egy mázsás ló! Kezében hatalmas bőröndök, a háta mögött lebegett még a három. Utána anyu tipegett, óriási méretű magas sarkújában. Aranyszőke haja kecsesen fel volt tűzve a feje búbjára, és a nyakában egy szép, ízléses gyémánt nyakék volt. Szemén napszemüveg, amely szintén szikrázott a különböző kristályoktól. Jason és én is nevetni kezdtünk, ahogy szakadozott apa tehertől. Anya valóban az egész ruhatárát bepakolta…
És igazam lett. Apa valóban varázsolt, hogy a kocsi zökkenőmentesen eljusson az egyik helyről a másikig. Útközben sokszor kérdezte, hogy Ever ez meg ez mit jelent. Én pedig nagyon büszkén feleltem. Végre kamatoztathatom valahol a tudásomat. Mégis csak jó tantárgyat választottam! Osztoztam Mr. Weasley rajongásán, én is éppen annyira kíváncsi voltam a muglik világára, mint ő! Ácsingóztam, hogy megláthassam, hogy-hogyan élnek azok, akik nem is sejtik, hogy valóban vannak vasorrú bábák…
A Black Cat elképesztően messze volt ebben a tikkasztó hőségben, apa nem tudta bekapcsolni a légkondit ezért lehúzott ablakokkal tettük meg az utat, de kintről is csak a forró levegő áramlott be.. Több óra volt, mire elértük a hatalmas luxus szállodát.
A Black Cat, egy három emeletes hosszú épület volt, a kapuja hatalmas és kovácsoltvasból készült. A kapun már rajta volt a tábla, amin ott csillogott-villogott az 5 arany csillag. Izgatottan dörzsöltem össze a kezemet, és az ölembe fektettem J.R.R. Tolkien – Gyűrűk ura című könyvét. Nagyon tetszett a történet, szinte faltam az oldalakat. Hermione ajánlotta ezt a könyvet, és az első dolgom az is lett, hogy be is szerezzem, miután elmondta, miről szól.
- Ne feledjétek – szólt hátra apa, és szigorúan összevonta szemöldökét – Csak semmi hirtelenség! Most a karrieremről van szó!
- Értjük – feleltük egyszerre négyen. Nem mintha otthon már nem rágtuk volna ezen át magunkat vagy ezerszer.
Amint apa megmutatta az „igazolványait, a kis kamerába, ami a kapun volt, az egyből kinyílt, és beengedett minket az épület előtti hatalmas udvarra. Csak úgy tátogtam, a fényűzés a mi villánkkal vetekedett. Szobrok, szökőkutak, medencék, és virágok színes gyűrűje ölelte körül az épületet. Apáék, amint leparkoltak kiszálltak a kocsiból, majd kiszedték a két kisebbek testvérünket, a legvégén és is kimásztam a bátyámmal.
- Szép szálloda! Jót választottál Ever – mondta boldogan mosolyogva anya. De amint meglátta a mugli inast, aki nyilván a csomagjainkért jött, felöltötte a nyájas mosolyát. Amit akkor alkalmazott „ ha egy kutyával kellett lennie” magyarán ha mágiát nem ismerő emberrel akadt dolga. A fiatal fiú kipakolta csomagjainkat, és miután megmondtuk neki a szobáink számát, fel is cihölte őket oda. Mi pedig bementünk a portára. Egyenlőre még csak pár idős vendég tartózkodott az épületben. A nyaralás főszezonja, csak egy hónap múlva lesz.
A szálloda belülről is elképesztő volt. Hatalmas ablakok, finom bolyhos szőnyeg, ébenfa bútorok, és egy belső szökőkút. A falakon művészi képek, a padló tükörszerű volt, és szikrázott, ahogy megcsillant rajta nap fénye. A porta felett ott díszelgett a Black Cat felirat. A portás lány nyájasan mosolygott, és a szemét le sem vette Jasonről, aki nyújtózkodva indult el a bár felé, ahol éppen egy húszas évei végén járó bevállalósnak tűnő nő szolgált ki két nyugdíjast.
A lány csalódottan vette tudomásul, hogy fivérem rá sem hederít, és lazán vette le a két luxus lakosztály kulcsát a mögötte lévő kulcsos üvegpolcról.
- A 203 – mas és a 205 –ös szoba a maguké. Második emelt a kanyar után rögtön balra. Érezzék jól magukat a Fekete Macskában.
- Köszönjük – mondta apa kissé unottan, és egy kevés feslőbb rendűséggel a hangjában.
Meglesz, feleltem némi öngúnnyal magamban, mikor már a második körömet futottam, hogy elkapja Leia-t. Mikor sikerült megfognom, és a vállamra emelnem húgomat, akkorát rúgott a tüdőmbe, hogy csillagokat láttam. Persze James erre gáláns rákiabált a húgára, hogy megvédje a nővérét, ahogy ezt gyakran látta Jason-től, és erre kitört a lárma.
- Jaj – nyögtem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)